Valahol el kell kezdeni, és mivel nem tankönyvet akarok írni, hát kezdem "napjainkban". Az elmúlt hetekben volt szerencsém egy érdekes blogot olvasgatni, amit egy Brendel Mátyás nevű illető ír a saját neve alatt. Meglehetős számú kommentet produkáltunk pár blogposztja kapcsán, különösen a tudomány határairól, a "normális" vallásokról vagy a vallások (vallásos emberek) fanatizmusa kapcsán (messzire is elkanyarodva az eredeti témától).

Mátyásnál ott telt be a pohár, már ami az én kommentjeimet illeti, hogy azt találtam írni: az abortuszklinikák (ilyenek pl. az Egyesült Államokban működnek, nálunk tudtommal nem) a tudomány "végvárai", vagyis tudományos eredményeket használnak fel művi magzatelhajtás végzésére. Erre következett a kitiltásom a kommentezésből, ami nemrég megismétlődött, mivel "nem tanultam" az esetből, és leírtam ismét:

"Te beszélsz? Kitiltottál a blogodról, csak mert le merészeltem írni, hogy az abortuszt végző orvos is szegről-végről tudósféle! Egyáltalában: hogy az orvos, amikor dolgozik, legyen az 12 órás agyműtét vagy ambuláns beavatkozás, az orvostudomány eredményeit használja fel a gyakorlatban."

Mivel ezt a blogot már korábban létrehoztam, hogy az engem érdeklő témákról írjak, hát némileg kényszerűségből, de elkezdem, ekképpen.

Az egyház erkölcsi felelőssége a történelemben

Mátyás sokszor megfogalmazott állításainak egyike nagyjából így hangzott: a vallásos gondolkodásmód a hívők fanatizálódása révén sok esetben torkollik erőszakba, korábban inkvizícióba, keresztes háborúkba stb. Ez az állítás szegről-végről helytálló: nyilván nem arról van szó, hogy a papok a saját kezükkel öltek (de persze ilyen is volt), de az egyház és az állam hatalmának összefonódása sok esetben adott egyházi tekintélyt, jóváhagyást a vallási tanításokkal aligha összeegyeztethető cselekményeknek is. Ez szerintem olyan méretű hiba, ami az űrből is látszik, és a legutóbbi időkig vádolható vele a katolikus egyház, legalábbis egyes tagjain keresztül feltétlenül.

A tudomány erkölcsi felelőssége

A tudomány által az emberiség magasabb életszínvonalat ért el, több tudást, szélesebb ismereteket szerzett önmagáról és világáról, de a tudományt éppúgy használta és használja nemtelen célokra. Ilyenek az egyre tökéletesebb fegyverek vagy éppen az abortusz egyre tökéletesebb technológiája, amely révén már most több magzatot öltek meg, mint amennyit a legszörnyűbb háborúink és népirtásaink - legyenek azok vallási vagy politikai alapúak - összesen produkáltak. Statisztikákat pár kattintással bárki talál, ezért nem is kezdem el idézgetni azokat. (Legyen egyértelmű: általánosságban az abortuszt élet elleni bűnnek tartom.)

Legyen egyértelmű ez is: azt állítom, hogy a tudomány által is erősen befolyásolt társadalmi fejlődés mára oda jutott, hogy teljesen természetesnek tartjuk, hogy az abortusz révén elkövetett emberölés normális. Ebben a tudománynak többes szerepe van.

Először és legközvetlenebbül az, hogy léteznek és tökéletesednek azok az eljárások, amelyek révén a magzatelhajtás egyre veszélytelenebbül végrehajtható. Ez csökkenti a várandós nő felelősségét, hiszen egy rutinszerű, kis beavatkozás nem jelent számára kockázatot, nincs nagy tétje a részéről.

Másodszor az, hogy a tudomány fejlődése és az ennek áldásait élvező jóléti társadalmak felfogása az életről, a nők jogairól stb. egymással összefüggésben változtak: a tudomány a szekuláris világban nagyobb szabadságot élvez erkölcsi értelemben is, illetve a nagyobb szabadságot a személyiségi jogok szélesítésére is felhasználjuk. Nem állítom, hogy ez teljes egészében rossz, pusztán itt és most a negatívumaira fókuszálok.

Tudomány vs. vallás

Mindössze egy megjegyzésem van: egyik kutya, másik eb. Egyszerűen rajtunk múlik minden. Rajtam, Rajtad. A világ nem "ilyen", és "ez van, ezt kell szeretni", hanem olyan, amilyenné tesszük. Ha vallással, akkor azzal, ha tudománnyal, akkor azzal javítunk vagy rontunk rajta. Ami egyedül biztos, az a személyes erkölcsi döntésünk vállalásának a kérdése. De hogy mit nevezünk "személyes erkölcsi döntésnek", ez mennyiben maradt meg mára a mi döntésünk, és mennyiben befolyásol minket a társadalmi "mainstream", az szintén erkölcsi felelősség kérdése. Háborús bűnösök kedvelt hivatkozása volt mindig is a "parancsra tettem". Ma ugyanez folyik, "mindenki ezt csinálja, én miért ne?" formában. A Gizinek már három abortusza is volt, miért engem nyaggatsz? Azt mondta az orvos, hogy veszélytelen, később még lehet gyerekem, addig meg hadd én mondjam már meg, mi legyen a testemmel! Különben is, a barátaim is egyetértenek, egy buli utáni szex még nem ok a családalapításra, nem? (És igen, ez csak az érem egyik oldala, tudom, de most ez az oldal érdekel.)

A vallások - általában a katolikus kereszténységre gondolok, amikor "vallásokat" vagy "keresztényeket" emlegetek, és ha nem, külön jelzem - védik az életet, abortuszellenesek, felelősségpártiak, és az egyéni döntést nem kényelmi vagy társadalmi, netán egészségügyi, hanem erkölcsi elvek mentén igyekeznek befolyásolni. Ezt meglehetős nyíltsággal teszik, a másik arcába vágva a sommás véleményüket arról, hogy pl. az abortusz bűn. És pont. Nem kell egyetérteni vele, de egyenes beszéd.

A tudomány - ez esetben nem kutatóintézetek munkatársairól, hanem pl. gyakorlati munkát végző orvosokról van szó - sem maradhat hűvös és távolságtartó. Az erkölcsi felelősséget annyiban persze nem vállalhatja senki helyett, hogy csak a legritkább esetben kerülhet sor orvosi "kényszerintézkedésre", valamilyen beleegyezés mindig is kell. De a beleegyezés elnyerése már erkölcsi döntések során át történik, amelyben az egyik fázis az, hogy az orvos ismerteti a kockázatokat, alternatívákat stb. És ilyenkor, akár akarja, akár nem, egyben befolyásolja is a döntést, nem csupán előkészíti vagy megalapozza. Az emberi kommunikáció ugyanis nem "személytelen" (a feltevés is abszurd), hanem mindig is lényegesen személyes. És akinek döntenie kell, jó (erkölcsileg helyes, de legalábbis védhető) döntést akar hozni. Ebben az orvosnak segítenie kell, akkor is, ha ez sok esetben dilemmatikus. A lényeg, úgy hiszem, itt is a személyes felelősségvállalás fontossága. Ahogy egy pap elmondja egy személyes beszélgetésben a saját véleményét (ami feltehetően egybeesik az egyház hivatalos álláspontjával, de mindig egyedi is), úgy egy orvos sem hátrálhat meg az "Ön mit tenne a helyemben?" kérdés elől. De hogy mit kell válaszolnia, azt neki személyesen, tudósként (a tudomány képviselőjeként) és erkölcsileg is felelős személyként kell eldöntenie. A kényelmes tudományos elefántcsonttorony ilyenkor nem opció.